Hírlevél
Termékajánló
Tanúsítvány
SSL Certificate
Olvasnivaló
Fizetési megoldás
Cikkek,érdekességek
2019.08.21 19:08

A fényképezés rövid története

A mai fényképezés története közel 200 éves múltra tekint vissza. Bár már korábban is történtek kísérletek, csak 1839-ben vált közismerté a kép rögzítésének módja, addig nem ismert pontossággal és valószerűséggel.

A „camera obscura” (lyukkamera) tekinthető a fényképezőgép ősének, aminek a hordozható változatát már a XIII. században festészeti segédeszközként használták. A segítségével levetíttet képek uránrajzolása megkönnyítette a perspektivikusan helyes és természethű képek készítését. Teljesem megoldhatatlannak tűnt azonban kirajzolódó kép rögzítése. A kép a jelenség megszűnésével maga is eltűnt.

 

Camera obscura, lyukkamera működés közbenCamera obscura (lyukkamera) felhasználási módja

 

Prágai  királyi vár lyukkamerán (camera obscura) keresztülA prágai királyi várnak egy padlás falára vetített képe.
A fény a tetőn lévő apró lyukon keresztül jut be.

Ebben az irányban az első komolyabb eredményeket Joseph Nicéphore Niépce (1765-1833) érte el, s ezzel megteremtette a mai fényképezés alapjait 1822-ben, bár találmányának inkább csak elméleti jelentősége volt, a kép készítéséhez ugyanis napütésre és négyórás megvilágításra volt szüksége. Maratható fémlapot használt „negatívként”, s a vegyi úton kezelt lapról később tetszés szerinti számú nyomatot készíthetett. A találmány távol állt még a mai (analóg) fényképezési eljárástól, de az eredmény így is forradalmi jelentőségű volt, a történelemben először rögzíthetővé vált az eltűnő valóság.

Niépce-szel egy időben hasonló kísérletekkel foglalkozott Louis Jacques Mande Daguerre (1788-1851) is Párizsban. A két kutató csakhamar megismerkedtek egymással, majd szerződést kötöttek a további együttműködésre és a „Niépce által készített és Daguerre részéről tökéletesíttet találmány” kihasználásara. Ez a szerződés 1829. december 24-én jött létre, és tíz évre szólt, 1833-ban azonban Niépce váratlanul meghalt. Minden tapasztalatát, találmányát Daguerre-re hagyta. Daguerre saját fiával dolgozott tovább és hat évvel később nyilvánosságra léptek az eredményeikkel.

Daguerre-ék 1839. január 7-én ismertették találmányukat a Francia Tudományos Akadémiával, és ugyanez év júliusától életjáradékot kaptak a francia kormánytól. Az eljárást „dagerrotípiá”-nak, a felvételt készítő kamerát pedig „dagerrotip”-nak nevezték el.

 

Az első ismert dagerrotípia

Az első ismert dagerrotípia: Louis Daguerre: Egy ritkasággyűjtemény darabjai (1837)

 

1839-ben az „Alphons Giroux és Tsa” nevű párizsi cég kapta meg Daguerre-től a megbízást az eredeti kamerák előállítására és ugyanekkor nyilvánosságra hozták az eljárás ismertetését valamint a gépek kezelési utasítását. Ez az írás „az első fénykép evangéliuma”, példátlan gyorsasággal elkerült a világ különböző részeire. Bizonyos források szerint azonban 1960-ban már csak 29 példány volt meg belőle különböző országokban.

Daguerre találmányának lényege az volt, hogy finoman polírozott, ezüstözött rézlapot zárt dobozban jódgőzök hatásának tett ki, és így egy érzékeny réteg keletkezett. A camera obscura-val képet vetített rá (exponált), majd ezt a láthatatlan képet (latens kép) ismét egy zárt dobozba higanygőzök hátasával láthatóvá tette (előhívta). Ezek a képek nem voltak másolhatók, de a Niépce négyórás expozíciós ideje negyedórára zsugorodott, tehát portrék készítése is alkalmassá vált. Ennek a sikernek hallatára csak a festők nem örvendeztek, sőt Paul Delaroche kijelentette: „a festészet mától kezdve meghalt”.

Egynéhányuk, mélyebb átgondolás után, mégis megismerkedett a fényképezéssel és belőlük lettek a legnagyobb dagerotipista művészfotósok. Ennek a néhány embernek a munkássága, kifejezetten festői látásmódja megszabta a fényképezés módját. Az általuk készített képek, nyilván technikai okok miatt is épületeket, tájakat ábrázoltak, de nagyon kedvelték a csendélet különféle válfaját is. Ahogyan akkor írták „a képek kizárólag a fény hatását mutatták, a festő ecsetjének közbejötte nélkül keletkeztek; tehát pusztán a Nap festette őket, minden hamisítás nélkül.”

Daguerre-rel egyidőben másokat is foglalkoztatott a kérdés. Az angol William Henry Fox Talbot (1800-1877) papírt vont be ezüstnitrát- és káliumjodid-oldattal. Megvilágítás után pedig a képet magában a fényképezőgépben galluszsavval hívta elő, majd nátriumszulfát-oldattal rögzítette (1841). Ezt a papír-negatívot aztán viasszal átlátszóvá tették, és így megnyílt a lehetőség a pozitív kópiák készítésére. Ez volt a „talbotipia”, ami élesség és brilliancia tekintetében a dagerotípiákat meg sem közelítette, de a fejlődés szempontjából mégis nagy jelentőségű lépés volt. Talbot ezzel a negatív-pozitív eljárást teremtette meg.

A talbotipiákon készített csoport és portréképeit David Octavius Hill (1802-1870) skót festő Robert Adamson kémikussal olyan szintre emelték, hogy ezek alapján nyugodtan nevezhetjük őket a művészi fényképezés megteremtőinek. Portréik a legegyszerűbb eszközökkel és beállítással készültek, munkáik mégis a mai napig példamutatóak.

Közben a fényképezőgépek is tovább fejlődtek. Egymás után váltak ismerté az összecsukható „klapp”-kamerák. 1860-ban Thomas Sutton szabadalmazta az első tükörreflexes gépet, 1901-ben pedig Fritz Kricheldorff megtervezte az első összecsukható tükörreflexes kamerát. 1855-ben már rollkazettát készítettek a negatívpapírok részére, 1880-ban forgalomba kerültek az első száraz negatívlemezek, 1888-89-ben pedig Eastman emulzió hordozónak papír helyett a teljesen átlátszó filmet alkalmazta. Eastman találmánya megindította a fényképezőgépek legszélesebb körű elterjedését, és lehetővé tette, hogy a fényképezés milliók számára elérhető legyen.

A következő nagy lépést a „kisméretű” fényképezés jelentette. Már 1860-ban Bertsch bemutatott Párizsban egy akkori viszonylatban kisméretűnek számító gépet a 6x6-osat. A gép 6x6 cm-es vizes kollodiumlemezre dolgozott. Piazzi Smyth angol csillagász 1865-ben utazásain olyan gépet használt, amely 2,5x2,5 cm nagyságú képet készített. 1885-ben, amikor a nedves eljárást kiszorította a száraz eljárás, Liesegang forgalomba hozta a 3x3 cm-es Liliput kameráját, 1895-ben a Kodak dobott piacra egy filmre dolgozó 3,8x5 cm-es képet készítő gépet, amely rövid idő alatt komoly népszerűségra tett szert.

Mindamellett, hogy ezek a gépek megelőzték korukat, a fényképezés e korai korszakára nem a kisgépek voltak a jellemzők. Egy 1920-as statisztika szerint a kereskedelemben található 59-féle ún. kiskamera méret szempontjából a következőképen oszlott meg: 34-féle 6x6, 24-féle 4,5x5 és csak egyetlen 2,5x2,5 cm-es géptípus volt forgalomban. Később megjelentek a mozifilmre dolgozó 4-5 cm-es lencsével ellátott gépek, de ezek sem voltak még igazi kisfilmes gépek, hanem tulajdonképpen csak lekicsinyített nagygépek.

1914-et írtak mikor Oscar Barnack egészen új, eredeti elgondolásai alapján megtervezte a Leicát, az első valódi kisfilmes gépet, amivel új korszakot vezetett be a fényképezésbe és számtalan új találmány megszületésére teremtett lehetőséget.

Az első Leica (Ur-Leica) másolata

Az első Leica (Ur-Leica - 1914) másolata

Az első Leicaval készített fénykép

Az első Leicával készített fénykép. Oskar Barnack 1913, Eisenmarkt, Wetzlar, Németország