Joseph Nicéphore Niépce
Apja királyi tanácsos és jómódú pénzember volt. Ő Angers-ben tanult az oratoriánus szerzeteseknél, hamar szenvedélye lett a fizika és a kémia. 1788-ban beállt a nemzeti gárdába, majd 1792-ben a forradalmi hadseregbe, részt vett a dél-franciaországi és szardíniai harcokban.
1794-ben leszerelt, megnősült, majd Claude bátyjával kísérletekbe fogott. 1801-ben visszaköltöztek szülővárosukba, ahol a családi birtokot igazgatták. 1807-ben Napóleon tízéves szabadalmat biztosított nekik az általuk feltalált korpafűmag üzemanyaggal működő motorra (vélhetőleg a világ első robbanómotorjára), amely képes volt arra, hogy egy csónakot hajtson a folyón. Ezt követően foglalkoztak hidraulikus szivattyú szerkesztésével és a kontinentális blokád miatt hiánycikknek számító festék gyártásával is. Bátyja a tízéves szabadalom lejárta után Angliába utazott, hogy új üzleti lehetőségek után kutasson.
Joseph Nicéphore Niépce
Nicéphore érdeklődése 1813 táján fordult a litográfia felé. Ezek a művészi alkotások úgy készültek, hogy mészpalára zsírtartalmú anyaggal mintát rajzoltak, majd a követ salétromsav és gumi keverékével itatták át; a nyomdafesték csak a rajzon tapadt meg, innen nyomtatták a lapra. A fénykép elterjedéséig a litográfiák voltak a legjobb minőségű reprodukciók. Niépce művészi tehetsége igen kicsi volt, ezért a mintákat fia készítette. Amikor a fiút behívták a hadseregbe, az egyedül maradt feltaláló megpróbálta automatizálni a képek előállítását.
Joseph Nicéphore Niépce fényképező (1820 - 1830)
Niépce a camera obscura hátán keletkező képek rögzítésével kísérletezett. Az általa héliográfiának nevezett módszerrel a kamera képét a napfény segítségével ezüstkloriddal bevont papíron próbálta rögzíteni, de a képeket nem tudta fixálni. Ezután különböző hordozókkal kezdett dolgozni és végül arra jutott, hogy a célra legalkalmasabb a fényre keményedő bitumen. 1818-ban egy képe már három hónapig stabil maradt, 1822-ben pedig elkészült az első rajzmásolata (gyakorlatilag az első primitív fénykép), a bitumennel bevont üveglapon VII. Pius pápa portréját reprodukálta. 1824-ben sikerült - igaz, ötnapos exponálási idővel - rögzítenie a kamera obscura képét is. Az ezt követő két évben már nem üvegre, hanem bitumennel kezelt rézlemezekre dolgozott, amelyekről papírnyomatokat is lehetett készíteni. 1826-ban ónlemezen sikerült megörökítenie az ablakából nyíló kilátást, ez az első tartós fotó, amely ma Austinban látható. A kép egyetlen érdeme, hogy elkészült: csak épületek és egy fa láthatók rajta, ráadásul a nyolc órán át tartó expozíció miatt a nap az épület mindkét oldalán fénylik.
Niépce egyre tökéletesítette módszerét, amelyet 1827-ben - amikor súlyosan beteg testvére meglátogatására Londonba utazott - megismertethetett a brit Királyi Természettudományos Akadémiával, az akkori világ legtekintélyesebbnek tartott tudományos testületével. Eljárásának néhány kulcsfontosságú részletét azonban titokban tartotta, ezért a testület nem foglalkozott érdemben beadványával. Mivel már a csőd fenyegette, akarva-akaratlan társulnia kellett a hasonló kísérleteket folytató Daguerre-rel. A két feltaláló 1829-ben kötött tízéves partnerségi megállapodást, amely végül is csak négy évig volt életben, mert Niépce 1833. július 5-én váratlanul meghalt, anélkül, hogy akár az erkölcsi, akár az anyagi elismerést learathatta volna találmányáért.
Joseph Nicéphore Niépce: kilátás a dolgozószobából (1826 vagy 1827)
Mindez Daguerre osztályrésze lett: a pályafutását színpadi díszletek festőjeként kezdő feltaláló 1837-ben előállt az első gyakorlatban is használható fotográfiai eljárással, amelyet róla neveztek el dagerrotípiának (és amelynek semmi köze a ma használatos fotókhoz.) A túl korán elhunyt Niépce neve egy időre feledésbe merült, és csak másfél évszázaddal később foglalhatta el az őt megillető helyet, mint az első fénykép készítője.
Forrás: mult-kor.hu - történelmi portál